2017-10-30
A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében meghívott előadó, polgármesterek és önkormányzati képviselő beszélgetett az önrendelkezés és az önkormányzatiság lehetőségeiről, problémáiról, valamint a nehézségek okairól, az okok forrásairól.
A beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs egyetemi tanár, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, Vetés, valamint Márton Zsuzsanna, Egri község polgármestere és Véron András megyei tanácsos (Tasnád város volt alpolgármestere és polgármestere). A beszélgetést moderálta: Elek György.
A demokratikus politikai rendszer egyik fontos vívmánya az önrendelkezés és önigazgatás elve: az, hogy a különböző közösségek minél inkább maguk dönthessenek az őket érintő ügyekben. Az önkormányzás jogát az adott közösség lakói azáltal gyakorolhatják, hogy megválaszthatják saját vezetőiket, azokat, akik a legjobban képviselik az érdekeiket. Mindez azt jelenti, hogy például egy falu vagy város lakóinak, más néven helyi társadalmának joga van arra, hogy önálló irányítási rendszert válasszon, amely a központi államhatalomtól független döntéseket hoz a közösséget érintő ügyekben. A helyi társadalom érdekeit kifejező, független politikai szervezetet nevezzük összefoglaló néven önkormányzatnak. Az önkormányzat ugyanakkor az államhatalom helyi szervezeteként is működik, hiszen a közügyek túlnyomó többségét nem az államhatalom legfelső szintjén (a parlamentben vagy a minisztériumokban) kell megoldani, hanem ott, ahol azok történtek. Az önkormányzatok működését sajátos kettősség jellemzi: saját ügyeikben a helyi társadalom önállóságának képviselői, ugyanakkor sok esetben a központi hatalom helyi végrehajtói is.
Frigy Szabolcs röviden ismertette az önkormányzatiság történetét. Elmondta, hogy jövő héten lesz Kolozsváron egy nemzetközi közigazgatási konferencia, ahol előadások fognak elhangzani a témával kapcsolatosan. Az érdekes az, hogy vannak, akik a tudományt művelik, de sohasem voltak benne a közigazgatásban és az önkormányzatban, mégis könyveket írnak az önkormányzatiságról. A tudománynak egy hiányossága számtalan területen, hogy nem azok tanítják, akik gyakorolják is. Vannak szerzők, akik végig egyetemi pályán mozognak, de zseniálisan leírják, hogyan kellene működtetni az önkormányzatokat. Elindult egy irány, hogy a valóság és a tudomány ollója egészen szét kezdett nyílni egy adott ponton, s ezt megpróbálták összébb húzni. Frigy Szabolcs elmondta, hogy amikor felkérést kapott arra, hogy a beszélgetésen szóljon az önkormányzatok történetéről, utánanézve a dolgoknak megállapította, hogy az önkormányzatok szerepe az állammal és a hatalmi struktúrákkal szembeni védőfaktor kell legyen. Az átlagember az önkormányzaton keresztül találkozik a hatalommal. Ez egy nagy kihívás az önkormányzatnak, mert sokszor kell alkalmaznia háttérutasításokat, de az önkormányzati képviselő az, aki találkozik a lakossággal, és neki kell magyarázkodni.
Az, hogy az önkormányzatiság hogyan alakult ki, minden országnak a saját tapasztalata. Érdekes például, hogy Hollandiában nincsenek középszintű önkormányzati egységek, ott van az ország, megye nincsen, csak a lokális szintű egységek. Nagyon sok országban a megyehatárokat is valamilyen történelmi tapasztalat határozza meg. Romániában nagyon nehezen tudunk erre visszatérni, hogy a közigazgatási egységeket valamilyen történelmi tapasztalat alapján határozzuk meg. A középkorban, amikor nem volt erős a nemzetállam, akkor a városoknak hihetetlenül nagy előnyeik voltak. Saját jogrendszerük volt ezeknek a városoknak, amelyeket városállamoknak neveztek. A XIX–XX. században, ahogy megerősödtek a nemzetállamok, az önkormányzatok is megtalálták ebben a nagyon bonyolult struktúrában a helyüket. Frigy Szabolcs a bürokrácia kapcsán olvasta: mint ahogy futószalagon megy az autógyártás, úgy történt az önkormányzatoknál az az újítás, hogy megosztani a hatalmat, bürokratizálni, irodákat létrehozni, ahol a közigazgatási alkalmazottak valamilyen hatalmi ágnak valamilyen részét intézik. A demokráciában el sem lehet képzelni, hogy a hatalmi ágak ne legyenek megosztva, ne legyenek szétaprózva valamilyen irodákba. Azt, hogy az önkormányzatoknak hol van a határuk, tárgyalni fogják a jövő héten sorra kerülő kolozsvári tanácskozáson is. Ha megnézzük Európát, nagyon sokan akarnak leválni, külön költségvetéssel rendelkezni, területi és kulturális autonómiát akarnak stb. Feltehetjük a kérdést: meddig lehet szétaprózni Európát vagy akár egy országot? Az meddig működőképes? Ami szintén kérdésként vetődik ma fel a szakirodalomban, az az, hogy az önkormányzatokat „megeszi” a politika. Nagyon túlpolitizálják az önkormányzatokat is. Régen értékes, fontos emberek kerültek be az önkormányzatokba, ma már politikai szempontok szerint kerülnek be gyakran olyan személyek, akik nem a legmegfelelőbbek a feladatok ellátására. Ami érdekes: ma már sok helyen van olyan, hogy területpolitika, de érdemes elgondolkozni azon, hogy lokális szinten van-e területpolitikánk. Ma már van egy víziónk, hogy a területpolitikánkba mit szeretnénk bevinni, ehhez lehet kidolgozni lobbitevékenységeket, ami a fiatalok számára érdekes lehet, mert az is mindig téma, hogy az állam és az önkormányzat hogyan kapcsolódik a fiatal nemzedékhez, mert a fiatalok egyre inkább apolitikusok. Régen a képviseleti demokrácia azt jelentette, hogy megválasztottak valakit, aki képviselte az érdekeiket. Ebben a mai fiatalok nem hisznek. Sokkal közelebb áll hozzájuk a részvételi demokrácia. Ez kezd inkább érdekessé válni. Eljuttatni az állampolgárhoz azt az üzenetet, hogy ő is része az államnak, a közigazgatásnak, az önkormányzatnak. Érdekes, hogy az önkormányzatiság sem egy kész dolog, hanem egy történeti termés, és változik, hol van a határ a centralizáció és a decentralizáció között, s a kettő között hol helyezkedik el az önkormányzat. Mindenhol előkerül, hogy az önkormányzatoknak nagyon fontos a szubszidiaritás elve, ezt az Európai Unió is kéri, hogy az állampolgárnak ne kelljen az ügyeit rendezni mindig feljebb és feljebb, de azt sem lehet, hogy minden kis faluban kormányhivatal működjön. Az önkormányzatban az az érdekes, hogy a mozaikdemokrácia, amikor szóként megjelenik, akkor nem a többségnek van igaza. Régen az volt az igaz, amit a többség mondott. Ma már a kisebbségnek is lehet igaza. Erdélyben nagyon fontos, hogy olyan politikát kell gyakorolni, ami mozaikdemokráciára épül, ahol minden kisebbségi csoportnak az akarata érvényesülhet, vagy meg kell adni a lehetőséget, hogy a kisebbségi csoportoknak is érvényesüljön az akaratuk. Ez így kellene működjön a közigazgatásban is. Minden kis csoportnak meg kellene jelenjen az érdeke, a kulturális identitása az önkormányzatban. A mozaikdemokrácia nagyon sok többletet ad. Nem erőből, nem a többség akarata által születnek a döntések. Ami érdekes még a közigazgatásban, akár önkormányzati szinten is, hogy egyre többet lehet hallani okos városról, okos közigazgatásról. Ez egy olyan eszköz, ami segít abban, hogy bevigyék a fiatalokat a közigazgatásba.
Kereskényi Gábor a tudományos megközelítés után reflektált arra, hogy mi az, ami az elmúlt huszonhét évben történt. Gyakorlatilag azt láthatjuk, hogy valamikor az 1990-es évek közepére, de inkább a 2000-es évek elejére létrejött egy olyan intézményrendszer és olyan jogi keretek, amik elviekben biztosítják a modern önkormányzatiság létjogosultságát. Ma is a 215/2001-es törvény van érvényben kisebb módosításokkal. Ez egy abszolút haladó jogi norma volt, viszont az is megfigyelhető ebben az időszakban, hogy az állam, a mindenkori kormány párhuzamosan azon dolgozik, hogy kiépítse a maga centralizációs mechanizmusait, ezeknek jogi kereteket adjon. Ezek számtalan esetben teljesen egyértelműen akadályozzák az alapvető önkormányzati alapelveket akár az alkotmányban, akár a helyhatósági törvényben. Kereskényi egy konkrét példát említett: bármennyire is megvan a politikai akarata az önkormányzatnak, és szeretne elnevezni egy utcát például II. Rákóczi Ferencről, ha nincs meg a névadó bizottságnak a jóváhagyása, melynek tagjait a prefektúra nevezi ki, a döntés meghozatalára nincs lehetőség. Ez csak egy példa arra, hogyan lehet akadályozni azoknak az alapelveknek a gyakorlati működését, amiket az önkormányzati törvény biztosít. Korábban elhangzott a szubszidiaritás elve, ami nagyon fontos, ezért rengeteget beszélünk róla, divatossá vált, mert nagyon jól hangzik, hogy a problémákat az állampolgárokhoz legközelebbi szinten kell megoldani, viszont ezek kevés példától eltekintve csak a helyi önkormányzatok szintjén működnek, a decentralizált intézmények szintjén már nem működnek úgy, ahogy kellene, ilyen például a pénzügyi hivatal. Az, hogy a közepes vállalkozások az adóügyeiket Kolozsváron kell hogy intézzék, nyilván nem azt mutatja, hogy az államnak vagy a kormánynak az az érdeke, hogy decentralizáljon, és működésbe léptesse a szubszidiaritás elvét. Rengeteg olyan dologgal találkozunk, amelyek akadályozzák az érvényben levő jogi keretek működését. Papíron Romániában léteznek az önkormányzatiságnak az intézményei, az intézményrendszer is megvan, valamint megvan a törvényi keret, de ennek a napi működésében rengeteg zavar van. Ezek a zavarok nem valahonnan a sötétből jönnek, hanem ezeknek is megvannak a saját párhuzamos intézményeik azzal a céllal, hogy az önkormányzatok ne tehessék azt, amit akarnak. A prefektusi hivatal például egy értelmetlen intézmény olyan körülmények között, amikor a döntése nem ér semmit. Ha megtámad egy tanácsi határozatot, és később egy másik intézmény bebizonyítja, hogy a határozat törvényes, a prefektusi hivatalt nem lehet felelősségre vonni. A felelősségek kilencvenkilenc százalékban a helyi önkormányzatokon van. Azzal is sokszor szembesülünk mindannyian, hogy az emberek megszokták még a kommunizmusból, hogy bármilyen probléma van egy községben, egy városban, azért a polgármester a felelős, ha pedig el akarnak valamit intézni, addig járnak a polgármesterhez, míg ő személyesen el nem intézi. Az idősebbek számára ezt nehéz lebontani, a fiatalabb generáció már másképp gondolkodik. A másik probléma az, hogy ha valaki önkormányzati szerepet vállal, legyen érdekelt abban, hogy hallassa a hangját. Meg kell tanuljanak modern eszközökkel és módszerekkel közelebb kerülni az emberekhez. Az lenne a jó, ha együttműködnének az önkormányzatok, a dekoncentrált intézmények és a minisztériumok. Sajnos ez nem így van. Minden minisztériumnak és országos intézménynek vannak helyi irodái, mégis minden engedélyezésért Bukarestbe kell menni. Ezért érthetetlen, hogy miért fizetnek itt annyi embert és működtetnek annyi irodát, ha azok semmiről nem döntenek, semmiben nem tudnak segíteni.
Márton Zsuzsanna elmondta, hogy a községekben nem politikai pártokra szavaznak az emberek, hanem személyekre, függetlenül attól, hogy azok milyen színekben indulnak. Ő maga a privát szférából került a polgármesteri székbe, nincsenek közigazgatási tapasztalatai. Véleménye szerint egy önkormányzatot úgy lehet jól vezetni, mint egy céget. Nem az emberek vannak értem, hanem én vagyok a polgárokért. Az alkalmazottaknak, akik a polgármesteri hivatalban dolgoznak, az a feladatuk, hogy segítsék a lakosságot. A községekben is az a tendencia, hogy mindenért a polgármester a felelős, ha valami nem működik, akkor a polgármester a hibás. Egri községben sikerült olyan fiatal kollégákat alkalmazni, akik dinamikusak, és megéri nekik, hogy ott, ahol kell, hallassák a hangjukat, vállaljanak felelősséget a községért, mert azért vannak ott. Minden alkalmazott felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Egy fiatal, legyen az bármennyire felkészült, nem lehet egyik napról a másikra otthon a szakmájában. Így van ez az önkormányzatban is. Márton Zsuzsanna elküldte a fiatalokat a más községekben tevékenykedő, már nagy tapasztalattal rendelkező kollégákhoz, hogy tanuljanak
Véron András visszament egy kicsit az időben. Tanácsos volt még az önkormányzatiság kialakulásának elején, amikor még Bukarestből csepegtetve adtak pénzt a helyi tanácsoknak. Akkor minden nagy cég a megyének adózott, később a nagy cégeket Bukarestben jegyezték be, hogy ott adózzanak. Korábban sokat engedett meg az önkormányzatoknak a bukaresti centralizált hatalom, bár akkor is ragaszkodtak a székükhöz és ahhoz, hogy ők mondják meg, ki, mit és hogyan csináljon. Ezért van az, hogy minden eszközt felhasználnak, hogy amit csak tudnak, elvegyenek a megyéktől. Az önkormányzatiság szép dolog lenne, de a kormány a prefektúra segítségével igyekszik akadályokat gördíteni annak működésébe. A baj az, hogy az önkormányzatok nem mernek szembemenni a prefektúrával.
Mi az oka annak, hogy egy választott vezető döntését felülírhatja egy kinevezett személy, a prefektus? — tette fel a kérdést Elek György.
Nagyon sok ok van — válaszolt Véron —, amiért kerüli a konfliktust a polgármester. Sajnos még olyan rendszerben vagyunk, ahol ennek a hátulütője bumeráng jellegű. Elég gyakran a bumeráng nem ott csapódik le, ahol kellene. Tehát nagyon sok hiányosság van még az önkormányzatiságban. A törvény sokszor nagyon jó, de az alkalmazását bonyolítja az alkalmazási mutató. Van egy visszarendezési folyamat, sok a megkötés. Milyen önrendelkezés az, amikor Bukarestbe kell eljárni minden jóváhagyásért, miközben Szatmárnémetiben minden intézménynek van kirendeltsége? Ha a polgármester időben akar elvégezni dolgokat, akkor ha nincs olyan embere, akire rábízhat komoly feladatokat, ő kell elmenjen Bukarestbe külön költségen, külön időt szánva arra. Az itt működő intézmény alkalmazottai pedig lógatják a lábukat és felveszik a jó fizetést. Ez a hiányosság meglátszik a községeknél is. Ha kell egy építkezési engedély, egy szociális ankét vagy bármilyen igazolás, el kell menni Szatmárnémetibe, mert helyben vagy nincs olyan szakember, vagy azt a tisztséget olyan személy tölti be, akinek nincs joga aláírni azt a dokumentumot. Ezek olyan problémák, amelyek jelen pillanatban még nincsenek úgy megoldva vagy úgy lebontva olyan rendezési körökre, hogy az működőképes legyen. Nem úgy van, hogy elmegy egy ember Bukarestbe, és megkap három engedélyt, hanem miután eggyel visszajön, értesítik, hogy kell egy másik, majd egy harmadik. Ugyanilyen problémák vannak a megyei tanácsnál is. Többször kell összehívni rendkívüli ülésre a tanácsot, mert jóvá kell hagyni olyan dolgot, ami egy folyamat része, egyszer már jóvá volt hagyva egészében, így értelmetlen külön pontokként is jóváhagyni, de ezt követelik. Volt olyan hónap, hogy két-három rendkívüli ülés volt, hogy egy pályázat tudjon haladni. Véron szerint az önkormányzatok nem úgy működnek, ahogy működniük kellene, elméletben nagyon szépen hangzik az önrendelkezés, de a gyakorlatban még van javítanivaló.
Ilyés Gyula az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy jó felvetés volt Frigy Szabolcs részéről a mozaikszerű önkormányzat fogalma. Az önkormányzatok jelenlegi formájában történő működtetésének történelmi okai vannak, és meghatározzák a mostani decentralizációs vagy centralizációs kérdéseket. Ilyés számára nagy élményt nyújtott, amikor az 1990-es években az Amerikai Egyesült Államokban szerzett tapasztalatot az ottani önkormányzati munkáról. Ott-tartózkodása idején be lehetett tekinteni a teljes társadalmi berendezkedésbe is. Az ott eltöltött időszakban szerzett tapasztalatok egész más megvilágításban mutatták meg az önkormányzatiságot. Amerikában még nem értették, de később sokat beszélgettek róla, és elgondolkodtak azon, ami ott történt. Egy Szatmárnémeti nagyságú városban elmentek különböző bizottsági ülésekre, és megtapasztalták, hogyan működnek ott a dolgok. Ott megvannak a lehetőségeik különböző civil szervezeteknek is, hogy elmenjenek a szakbizottsági ülésekre. Itt tárgyaltak meg olyan dolgokat, mint például az építkezési engedélyek kiadása. Ez át kell menjen egy hosszú szűrőn és vitákon. Figyelembe vettek minden szempontot, hogy az az épület ne sértse senkinek az érdekeit. Minden szempontot szakszerűen tárgyaltak, nem pedig politikai érdekek szempontjából. Ott voltak olyan alapelvek, amelyek Ilyésben mindmáig megmaradtak. Nem mindig az a jó döntés, amit egy városvezető vagy egy szakember kidolgoz, vagy amit megterveztet a legjobb szakemberekkel, hanem az, amikor elmondják a véleményüket, és azokat összeegyeztetik az érintettek. A legjobb megoldás mindig az, ami a közösség által elfogadott. Ehhez szükséges, hogy különböző kis csoportok érdekei érvényesüljenek. Végül a határozattervezetet meg kell szavazza a tanács, de amíg arra sor kerül, addig különböző mozaikcsoportok véleménye is meghallgatásra kerül. Nálunk ez úgy működik, hogy megkérdezik, ki van mellette, és a többség dönt, a többi mondhat, amit akar. Amerikában a társadalom úgy alakította ki a saját önkormányzati rendszerét, hogy maximálisan odafigyeljen és nyitott legyen a különböző véleményekre. Szem előtt tartja a közösség fejlesztését, de megtartja azt az intézményes mechanizmust, ami biztosítja a döntéshozatalt.
Szatmárnémetiben az első szakaszban megteremtődtek a demokratikus struktúrák, de teljesen más volt minden, mint ma, a költségvetés is teljesen másképp alakult. Ami lényeges: sem a polgármesternek, sem a tanácsosoknak nem volt gyakorlatuk. Az első tanácsülésen ott voltak az RMDSZ-esek és a PUNR-sek, s az utóbbiak felháborodtak, amiért többen magyarul beszéltek. Az akkori tanácsosok közül sokan évekig ott voltak a kommunista vezetésben, és nem tudták elfogadni, hogy abban az épületben lehet magyarul beszélni. Nem is a magyar szóval volt a bajuk, hanem azzal, hogy az abban az épületben hangzott el. Lassan összerázódtak a dolgok, de abban a helyzetben voltak nehézségek. Közben módosult a törvény, és kezdtek nyitni: voltak közviták, transzparencia stb., de még mindig nem elég nyitottak a jogi és a mentális keretek biztosítására. Sajnos még mindig ott tartunk, hogy ha egy párt kulcspozícióba kerül, akkor startból ő a legokosabb, és mindenben tud dönteni. Nincs igénye a másokkal való konzultálásra. A másik, ami kötődik ehhez, az a centralizáció és decentralizáció kérdése. Ilyés ezt is amerikai példával magyarázza. Az amerikai közösségek úgy alakultak ki, hogy ment egy csoport a hajóval valamelyik országból, azok valahol letelepedtek, elkezdtek házat, templomot és iskolát építeni, seriffet választottak, és elkezdték biztosítani a létüket intézményes szinten is. Ezekből a közösségekből kezdtek kialakulni a szövetségek, és megalakult az állam. Az alapelv a közösségekben megmaradt mostanáig, mert most is ahány település van az USA-ban, mindegyik a saját törvénye szerint működik. Vannak kerettörvények, amelyek biztosítanak bizonyos mozgásteret, de azon túl a saját szabályaik szerint tevékenykednek. Hasonló módon működtek valamikor Európában a városállamok. Európa országaiban nincsen hagyománya az önkormányzatiságnak, inkább egy centralizált, diktatórikus gondolkodásmód szerint királyok és államfők irányították az országokat. Jelenleg nálunk az a gond, hogy nem tudjuk mentálisan utolérni azt a struktúrát, ami Amerikában van. Ilyés nem látja azt, hogy olyan típusú önkormányzat alakuljon ki Romániában, mint akár Nyugat-Európában. Nálunk erre rátelepedik az a kulturális, szellemi, történelmi örökség, amit Romániának a több mint százéves mentalitása határoz meg még mindig. Ma is megpróbálják erősíteni a központi bürokráciát. Nem is mindig a miniszterek a hibásak, valamilyen módon a kormányok is, a parlamenti többségek is jót akarnak, megpróbálnak jó törvényeket hozni, nem is a törvényekkel van a baj, hanem azoknak az alkalmazásával. Az alkalmazáskor a minisztériumok, az ügynökségek a másodszintű szabályozásokkal ellehetetlenítik azt, ami jó a törvényben. Marad a bizonytalanság, a lehetetlenség, és ide jönnek még a különböző agitálások, jóváhagyások és mindenféle feltételek. Egy új törvény megjelenésekor már mindenki kíváncsi arra, hogy később milyen alkalmazási mutatók és kormányrendeletek jelennek meg. Mindez abból ered, hogy van egy rettenetesen erős érdekeltséggel székhez kötött, örökölt bürokratikus apparátus, ami egészen más, mint egy nyugat-európai. Ez teszi tönkre még a jószándékú politikai döntéshozatalokat is. Volt egy kormányelképzelés, mely szerint a mezőgazdasági igazgatóságot, a tanügyet és a környezetvédelmi ügynökséget a megyei tanácsok alárendeltségébe helyezték volna, ami nem lett volna rossz ötlet, ha átkerültek volna a források és a döntéshozatali lehetőségek is. Ezt sem tudták megvalósítani, mert a fenti apparátus megakadályozta. Ezt a fajta példát le lehetne bontani minden szakterületre, ha a központ nem állítana le mindenféle megmozdulást az önkormányzatok felé. A miniszterek alá kell írjanak olyan rendeleteket, amiket valaki előkészít a számukra, ezeket helyben is alá lehetne írni, de azt nem meri megtenni senki, mert látjuk, ha aláírják, akár öt-nyolc év múlva is jöhet a DNA, és számon kérheti. Olyan példák is vannak, hogy bizonyos személyek ellen azért indul eljárás, mert valamit kezdeményezett. Megdöbbentő, hogy valakit amiatt ítélnek el, mert kezdeményezett egy határozattervezetet, ami átment egy szűrőn, és a kormány megszavazta. Emiatt a miniszterek nem kezdeményeznek, vagy ha mégis, akkor meghurcolják őket, mert azt valamilyen szándékkal tették. Mindenki azt várja, hogy decentralizáció lesz, de Ilyés szerint nem lesz, mert ha megjelenik egy törvény, ami leírja, hogy annak alkalmazásakor kinek milyen hatásköre van, azt úgyis visszakötik a kormányhoz, és nem engedik meg, hogy helyi döntések szülessenek. Amiatt sem lehet decentralizálni, mert meg tudjuk nevezni azokat a megyei jogú városokat és azokat a községeket, amelyek egy decentralizációs rendszerben önállóak tudnának lenni, és meg tudnák oldani a rájuk eső feladatokat. Minden megye elmondja, hogy mennyit termel és abból mennyit kap vissza. Arról nem beszél senki, hogy mire van szüksége egy megyének, amit közpénzből kell ellátni, az nem csak annyi, amit az önkormányzatok működésére kell rászánni. Sokkal több feladatot kell ellátni, ami központi alapból van finanszírozva. Ezt az összeget nem kapta vissza a megye, de más formában mégis visszajött. Ha meghúzzuk a vonalat, hogy mennyi az az összeg, ami kiment, és mennyi az, ami visszajött, akkor az arány teljesen más. Ha így kezdjük el tárgyalni az autonómia kérdését, akkor nem biztos, hogy a kiadásokat biztosítani lehet abból, amit megtermelünk. Ezért is nagyon nehéz az autonómia kérdése, mert az önkormányzatok nyolcvan százaléka nem képes ellátni a működését. Magyarországon sokkal centralizáltabb helyzetben vannak az önkormányzatok, mint Romániában. Nagyon sok önkormányzati feladatkört járásokba koncentráltak, mert egy csomó kis önkormányzat nem tudta ellátni a feladatköröket. Ha decentralizálni akarunk, meg kell találni azt a szintet, ahol meg kell állni, és ahol centralizáltan tartjuk a szolgáltatásokat, hogy azok működőképesek legyenek. Amikor Ilyés Gyula elkészítette Vetés Község Polgármesteri Hivatalának a személyzeti struktúráját, rájött, hogy egy személynek három-négy-ötször annyi feladatköre van, mint egy városi polgármesteri hivatalban dolgozónak. Nem a mennyiség a lényeg a községi önkormányzati dolgozóknál, hanem a sokféleség. Vetésen tíz ember szakmailag le kell fedjen legalább harminc feladatkört. Minél kisebb egy község, annál több feladatkört kell betölteni egy személynek. Azok, akik a decentralizációt kigondolják, nem foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Vannak dolgok, amiket lehet decentralizálni, de vannak dolgok, amiket nem, és ehhez jön még a mentalitás.
